Nagyon jól szeretnéd csinálni, de közben mégis elkövetsz egy csomó hibát. Nem akarod úgy nevelni a gyerekeidet még véletlenül sem, ahogy téged neveltek, de abban már bizonytalan vagy, mivel teszel rosszat, vagy ha mégis magabiztosan tettél valamit, utólag bebizonyosodik, hogy annál nagyobb hibát nem is követhettél volna el.
Telepakolod például a gyereked életét programokkal – és ez csak egy azon jelenségek közül, amellyel a szendvicsgeneráció próbálja a lehető legtöbbet és legjobbat nyújtani a gyerekeinek. Ezzel olyan időprésbe helyezzük magunkat, hogy már csak a ChatGTP-t van erőnk megkérdezni a lelki problémáinkról is.
Kettős nyomás alatt
Kiket nevezünk szendvicsgenerációnak? Azokat a kettős nyomás alatt lévő szülőket – Steigervald Krisztián Szülői generációk harca – Hogyan értsük meg magunkat? című könyvében az 1960 és 1987 között születetteket –, akik a XX. század végén, kulccsal a nyakukban nőttek fel, és ma azt gondolják, hogy a gyerekük biztonságban van, ha csak a telefonját nyomogatja.
Ez a nemzedék a „hasznosság” kultúrájában nőtt fel – hasznosnak kellett lennie, akkor volt szerethető, ezt sugallták a kor meséi is.
Mindezt fegyelmezetten és csendben, hátratett kézzel. Dicséretet nem igazán kaptak, annál többet hallották azt, hogy „szégyelld magad!”. Az önfeledt, szabad játék „értelmetlen” volt, ha összekoszolták a ruhájukat, büntetést kaptak. Érzelmekről nem igazán beszélgettek velük, és sokan évtizedekre visszamenően sem emlékeznek arra, hogy bármelyik szülője megölelte volna. Most pedig azt gondolják, bármilyen nehéz is, mindezt meg kell oldaniuk. Ezt is meg kell oldaniuk, nekik, egyedül, hősiesen.
Ridegtartás dr. Spock nyomán
Steigervald Krisztián legújabb könyvének címében is a „harc” szó szerepel, de a kötet a kétségkívül meglévő konfliktusok ellenére most is a megismerés, a megértés és a megbékélés hármas céljával íródott.
Harmadik könyvemben azért választottam ezt a témát, mert egyre több szülő küzd azzal, hogyan lehet nagyobb önbizalommal nevelni egy olyan világban, amely gyökeresen eltér attól, amiben mi felnőttünk
– mondja a szerző. Ebben segítségére van többek között az, hogy ma már egyre tudatosabban tudunk ránézni a világra, saját működésmódunkra, és nem áll távol tőlünk, hogy akár kemény önismereti úton végighaladva szembenézzünk azzal, mit kaptunk, és mit adunk tovább – a könyv is erre biztat minket.
A legfelszabadítóbb Steigervald kötetében, hogy az ember rájön: nincs egyedül. Nem ő „rontotta el”, egy egész generáció – vagy több – szenvedte meg például dr. Spock ridegtartáson alapuló gyereknevelési könyvének téziseit. De bármilyen furcsa, most sincs késő arra, hogy
megtaláljuk a saját belső stabilitásunkat, ezzel adva a legnagyobb ajándékot a gyerekeinknek.
Ebben segít a megismerés, ha világosan látjuk, mi határozta meg a saját nemzedékünk – sőt a szüleink – nevelkedésének körülményeit, ha ebben aztán megtanulunk tudatosan „körülnézni”, majd megtalálni azokat az utakat, amelyek személy szerint minket támogathatnak.
Gyakorlati kapaszkodók
Ebben segít Steigervald Krisztián könyve, amely kutatásokon alapuló, tudományos igényességgel, de a szerzőtől megszokott szellemes, mesélős és mélyen empatikus stílusban tárja fel az analóg gyerekkorból a digitális szülőségbe érkező szendvicsgeneráció belső világát és nevelési dilemmáit. Azokat a kérdéseket, amelyekre gyerekként nem kaptak választ, és most szülőként keresik a megoldásokat. De a könyv nem csupán leíró jelleggel – bár már a leírással is megvilágosító erővel – taglalja a jelenségeket.
A célom az, hogy ne csak felismeréseket, hanem gyakorlati kapaszkodókat is adjak: a hozott minták, a digitális kihívások és a szülői önismeret metszéspontjában fontos megértenünk, honnan jövünk, és hogyan alakíthatjuk tudatosan a gyerekeink jövőjét
– vallja a szerző. A szembenézés diszkomfortos lehet, de elkerülhetetlen, ha meg akarunk szabadulni a mindennapjainkat kísérő bizonytalanságtól és bűntudattól.
Gererációk fonala
„Az egyes generációk nem dobozokban vannak – mondta Steigervald Krisztián a könyv szűk körű bemutatóján –, sokkal inkább úgy kell elképzelni, mintha egy fonalat szőnénk közösen. Minden generáció beleszövi a saját szálát, ami aztán egy idő után kifut, de közben becsatlakoznak az újabb nemzedékek” – érzékeltette, hogyan hatunk egymásra, miként formálnak mindannyiunkat a mögöttünk álló őseink.
A két világ határára szorult nemzedék vicces és lehetetlen helyzetét
jól szemléltetik Nyáry Krisztián sorai a könyvhöz írt ajánlásban. Ebben megjelenik egy család a nagymamával, akinek a kislánykorában még lovaskocsin hordta a jeges a jégtáblákat, valamint a gyerekekkel, akik angolul néznek a laptopjukon sorozatokat – ők pedig mindannyian értetlenül néznek minden olyan jelenségre, ami a nyolcvanas-kilencvenes években, a két generáció közé „szorult” szülő ifjúsága idején divatos volt.
Ezt egy családi ebéd vagy karácsonyi vacsora alkalmából mindannyian megtapasztalhatjuk: Steigervald Krisztián könyvét elolvasva most már azt is tudhatjuk, hogy miért.
Steigervald Krisztián: Szülői generációk harca – Hogyan értsük meg magunkat?
Partvonal Könyvkiadó, 2025
312 oldal
